24 5 / 2011
Bátran vegyünk részt a népszámláláson
Pár napja a lakosság és az Adatvédelmi Hivatal részéről is kétségek merültek fel a népszámlálás névtelenségével kapcsolatban. Ahogy a Statisztikai Hivatal közleményében is írja, az állampolgárok bizonytalanabbak lettek a kérdőívek kitöltését illetően.
A népszámlálás nem csak az ország megismerése szempontjából fontos, hanem a szlovákiai magyarok számára is különös jelentőséggel bír. Nem mindegy, hogy hányan vallják magukat magyar nemzetiségűnek illetve anyanyelvűnek. Az elkövetkező tíz évben a magyar nyelv hivatalos használata, az anyagi támogatások, a régiók fejlődése függ attól, hogy hány magyar él majd az országban.
A népszámlálás pontos lefolyását törvényi keretek rögzítik, amelyek garantálják az adatok anonimitását. Ahogy a Statisztikai Hivatal elnöke, Ľudmila Benkovičová is fogalmaz, az azonosító kódot - és az alatta meghúzódó személyt - kizárólag a hivatal tudja felhasználni, és csupán arra szolgál, hogy biztosítani tudják, egy polgár csak egy kérdőívet tölt ki. Az összeírás érdemi része, mint a korábbi évtizedekben, most is kizárólag statisztikai célokat fog szolgálni.
A kisebbségek jogait a Szlovák Alkotmány garantálja. Az alaptörvény szavai szerint mindenki szabadon választja meg nemzetiségét, ebben a választásában senki sem befolyásolhatja, és nemzeti, etnikai, vallási hovatartozása, miatt senkit sem érhet hátrány.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala arra szólítja fel az állampolgárokat, hogy bátran töltsék ki a népszámlálási kérdőíveket, vállalva nemzetiségüket és anyanyelvüket. Ugyanakkor ha bárki visszaélést, törvénytelenséget tapasztalna a népszámlálás névtelenségét illetően, vagy nemzeti hovatartozásának felvállalása miatt hátrány érné, forduljon a Kerekasztal jogsegély-szolgálatához.
21 5 / 2011
"Sosem éreztem hátrányát annak, hogy magyar vagyok. Nem is találkoztam olyan emberrel, akinek szemtől szemben problémája lett volna ezzel. Nagyon sok szlovák barátom van, és úgy érzem, nincs akadálya, hogy megértsük egymást. Még csak a gondolata sem merült fel annak, hogy ne vállaljam a magyarságomat. Nem látok okot, amiért ezt valaha is megtenném… Úgy érzem, művész-körökben, színházi berkekben egyáltalán nincs feszültség magyarok és szlovákok között, és teljesen természetes dolog, hogy vállaljuk a hovatartozásunkat…"
színésznő
20 5 / 2011
"Ma Szlovákiában hátrány, ha valaki fél, főként ha attól, ami nincs. Ma Szlovákiában előny, aki magyarként magyarnak vallja magát, mert egyenesen tud belenézni mindenki szemébe, s akkor majd tisztelet övezi, azaz védi. Így meg könnyebb összehozni egy üzletet, szerelmet, életet. Kis bátorság – erős védelem."
a Ghymes együttes tagja, Kossuth-díjas előadóművész, költő, zeneszerző
Permalink 2 notes
18 5 / 2011
Rudolf Chmel: Fontos a nemzetiséghez tartozás vállalás
Elvárom a nemzetiségekhez tartozó állampolgároktól, hogy a népszámlálás során ne felejtsék el vállalni nemzetiségi hovatartozásukat, ezzel kinyilvánítva identitásukat, kulturális gyökereiket - jelentette ki Rudolf Chmel kisebbségekért felelős kormányalelnök.
Javában zajlik az évtized eseménye, a népszámlálás. A kérdezőbiztosok folyamatosan hordják szét az adatlapokat szerte az országban. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala még korábban felvilágosító kampányt indított: ennek eredményeképpen minden dél-szlovákiai háztartás kézhez kapta a Kerekasztal népszámlálási útmutatóját, amely a hivatalos információs anyag magyar nyelvű fordításának hiánya miatt is fontos volt.
Ennek kapcsán Rudolf Chmel, a szlovák kormány kisebbségi ügyekért felelős kormányalelnöke válaszolt a Kerekasztal kérdéseire.
Miért fontos Szlovákia és polgárai számára a népszámlálás?
A népszámlálás olyan jelentős és terjedelmes statisztikai vizsgálódások egyike, mely tízévente rendszeresen zajlik Európában, de a világ egyéb országaiban is. Az így összegyűjtött adatok alapján – melyek nem csak a jelenlegi helyzetről, hanem a fejlődésről is számot adnak az élet egyes területein – a kompetens közéleti szereplők, köztük a politikusok is, effektívebben dönthetnek a települések, városok, régiók, országok, de nagyobb egységek irányvonalairól.
A kisebbségek szempontjából milyen jelentőséggel bír a nemzetiség feltüntetése az adatlapokon?
A napokban zajló népszámlálás többek között társadalmunk etnikai képét is feltérképezi, ennek nemzetiségi, nyelvi és egyéb sokszínűségét. Országunk multi-etnikai jellegét én előnynek tartom, nem pedig veszélyeztetettségi forrásának. Ezért elvárom a nemzetiségekhez tartozó állampolgároktól, hogy az adatlapok kitöltése során ne csak a gazdasági és társadalmi kérdésekre fókuszáljanak, ne felejtsék el ily módon is vállalni nemzetiségi hovatartozásukat, kinyilvánítva identitásukat, kulturális gyökereiket.
Milyen hatással lesz a jövőben a népszámlálás eredménye az országban élő nemzetiségekre?
A népszámlálási eredmények szerint áll össze többek között azon falvak és városok listája, ahol a kisebbségeknek joguk van törvény szerint anyanyelvüket használni a hivatali ügyintézésben. Az egyes nemzetiségekhez tartozó polgárok száma fogja más tényezők mellett befolyásolni az állami források mennyiségét a kulturális rendezvények, kiadási vagy egyéb tevékenységek támogatására is az adott kisebbség részére.
Készülnek-e a jövőben olyan törvénytervezetek, amelyek azon települések lakosait érintik közvetlenül, ahol a nemzetiségek részaránya 15-20 százalék?
Ebből a szempontból a legfontosabb jogszabály a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosítása, amely a parlamentben jelenleg második olvasatban található. Már a kormányprogramból is kiderül, hogy a kormány e módosítással betölti az állampolgárok effektív egyenjogúságának elvét. Ugyancsak tartalmazza azt a kikötést is, hogy a kormány támogatja a nemzeti kisebbségek kultúráját.
Ön mit gondol, a népszámlálás eredménye vajon befolyásolhatja-e a jövőben a szlovákiai magyarok és a többségi nemzet kapcsolatát?
A 21. századi Szlovák Köztársaság nem alapozható történelmi traumákra, illetve védőfalak építésére. Országunk egy magabiztos állam, amely ugyanúgy minden állampolgáré, figyelembe veszi a pluralitást és a szólásszabadságot, ugyanakkor elítéli a kirekesztést nemzetiség, bőrszín, vallás vagy bármilyen másság miatt. Különösen fontosnak tartom ezért a nemzetiséghez való tartozásának kinyilvánítását, az etnikai hovatartozás még mindig erős negatív sztereotípiák okozója a többségi lakosság körében.
Mivel az országban élő polgárok szabadan döntenek a nemzetiségükről, a népszámlálásban gyűjtött adatok mennyire lesznek mérvadóak? Várható-e az, hogy a polgárok statisztikailag jelentős hányada nem az anyanyelvének és a nemzetiségének megfelelő adatokat adja majd meg?
A nemzetiség és az anyanyelv valóban olyan tényezők, melyekhez hovatartozásukat polgáraink szabadon, saját lelkiismeretük szerint vállalják. Ezek nem mindig objektív változók, melyek centiméterben vagy euróban lennének mérhetőek. Nemzetiségünk és anyanyelvünk saját belső, érzelmi ügyünk, ugyanakkor egy választási lehetőség, melyhez hozzátartozik egy racionális, történelmi, de kulturális indoklás is. Fontos, hogy ez a választás szabad döntéssel legyen vezérelve.
(Kerekasztal, bumm)
Permalink 4 notes
13 5 / 2011
Munkatársaink az MTV Ma reggel c. műsorában voltak »
Orosz Örs (Fórum Intézet) és Király Zsolt (Szlovákiai Magyarok Kerekasztala) a népszámlálásról beszéltek.
Permalink 4 notes
13 5 / 2011
Fontos, hogy mindenki tollal töltse ki az népszámlálási adatlapokat, semmiképpen se ceruzával. Ha valakit arra biztatnának, hogy ceruzával töltse ki, kérem jelezze a Kerekasztal jogsegélyszolgálatánal:www.jogsegely.sk
Rák Viki (1981)
Szarka Tamás (1964)